Vezető = egy ember – 8 szerep – számos fókusz – sok-sok feladat

Árváné Dr. Ványi Gina

Árváné Dr. Ványi Gina

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Megosztás itt: linkedin

Vezetőfejlesztőként nagyon izgalmas feladat, amikor az alapoktól kezdhetünk és együtt egy szép kerek egésszé tudjuk formálni a fejlesztésben részt vevő vezetők képét a vezetésről, a szerepekről és a feladatokról, amiket végezniük kell nap mint nap.

Szeretek olyan modellekkel és módszertanokkal dolgozni fejlesztő munkám során, amely egyszerre van megalapozva tudományos alapossággal, ugyanakkor a laikus számára is érthető módon közvetíti a lényeget. Mindkét elvárásomnak megfelel Robert Quinn és kollégái (2013) elmélete a szervezeti kulturáról és a vezetői szerepekről, e heti blog bejegyzésünk utóbbiról fog szólni.

Ahogyan a világ és az üzleti élet komplexitása nő úgy lesz egyre szerteágazóbb a vezetők szerepe és jelentősége a szervezetekben.

Mit várnak el klasszikusan egy vezetőtől?

  • Értse a szakmát, amivel beosztottjai dolgoznak,
  • érje el az embereinél, hogy elvégezzék a kiadott feladatokat,
  • ha lehet még azt is érje el, hogy lelkesedjenek is kollégái a munkájuk iránt,
  • figyeljen az üzleti szempontokra is a szakmaiakon túlmenően.

Lássuk hát mik azok a szerepek és az azokhoz kötődő feladatok, melyeket a vezetőknek el kell látnia, mindenekelőtt pedig tudatosítania Robert Quinn és munkatársai kutatásai alapján:

  • A Direktor – Igazgató

Célkijelölő és ellenőrző szerep, határozott elvárásokkal a céges folyamatok, a tervek és az elvégzendő feladatok, valamint azok végrehajtása és ellenőrzése kapcsán. Szabályok alkotása és irányelvek meghatározása, a problémák és kihívások azonosítása és ezekre megoldási alternatívák felkutatása, a megoldások közötti választás és döntés. Igazi stratéga szerepkör. Ez az a szerep, melynek keretében felelős a vezetői a vállalkozás jövőképének tervezéséért és kommunikációjáért, a stratégiához kötődő célok kitűzéséért és kommunikációjáért, valamint a tervezésért és a munkaszervezésért.

  • A Producer – Termelő

Erőteljesen cél- és eredményorientált szerepkör, a munkafolyamatok és a munkavégzés hatékonyságáról, valamint az idő és a stressz menedzseléséről is gondoskodik a Producer szerepében a vezető. Határozottság, energikus viselkedés, teljesítményre, kemény munkára ösztönzés jellemzi.

  • A Koordinátor – Irányító

A jó helyzetfelismerés, és a megbízhatóság jellemzi, valamint a folyamatos működés rendjének és folytonosságának fenntartója a koordinátor. Szervez, összehangol, jelentéseket ír és értékel, koordinál ezen szerepében a vezető.

  • Az Innovátor – Újító

Amikor kevés a megszokott és jól bevált rendszer, akkor van szükség a vezető kreativitására, leleményességére, hogy képes legyen a változások igényét meglátni és azokat előmozdítani. Szükség van a vizionárius, jövőt fürkésző és látó képességre, na és arra, hogy mindezek iránt képes legyen a többieket is inspirálni és elkötelezni.

  • A Bróker – Tárgyaló

A jövőorientált gondolkodású vezető, aki folyamatosan szem előtt tartja merre tart a szervezet és milyen lehetőségek állnak előtte, hatásos kommunikátor kifelé és befelé is, fókuszában a fejlesztés és a fejlődés áll.

  • A Monitor – Ellenőrző

100%-ig tudja mi történik szakmailag a szervezetben, szakértője a témának, jól informált és technikailag képzett, átlátja a folyamatokat a vezető ebben a szerepében. Figyeli a hatékonyságot és a szabályok betartását, képes a teljes képet is látni, de akár a legmélyebb részletekig is lemenni és a kinyert adatokból tud dolgozni. Kiváló a problémamegoldó képessége.

  • A Facilitátor – Együttműködő

Egyidőben képes fókuszban tartani az embereket és a folyamatokat, keresi a konfliktusok kezelésének leghatékonyabb módját, az egyetértést és a konszenzust. Figyel arra, hogy a kollégák bevonódjanak a közös gondolkodásokba és a problémamegoldásba, a döntések meghozatalába. Abszolút nyitott gondolkodású, akinek fontos a közösség és a csapat.

  • A Mentor – Támogató

A megértés és az empátia, a hatékony és hatásos kommunikáció és az emberek fejlesztése a legfontosabb feladat ebben a szerepben. Aktív figyelem, kölcsönös tisztelet és bizalom jellemzi.

Annak az egyensúlynak a megteremtése, hogy vezetőként mindig tudjuk mi az a szerep, feladat, amelyre az adott helyzetben, folyamatban szükségünk van, nem mindig nyilvánvaló. Érdemes egyet hátrébb lépni és távolabbról ránézni mi is történik épp a cégben, melyik vezetői szerep és a hozzá tartozó kompetenciák azok, amelyekre szükség van a továbblépéshez.

Árváné Dr. Ványi Georgina, szervezet- és vezetőfejlesztő, tréner, coach ACC

Árváné Dr. Ványi Gina

Árváné Dr. Ványi Gina

Árváné Dr. Ványi Georgina vagyok, szervezetfejlesztő, tréner tanácsadó és nemzetközileg akkreditált business és team coach.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Megosztás itt: linkedin