A vírushelyzet hatására számos, a határainkkal és a nemet mondással kapcsolatos téma jött szembe baráti vagy fejlesztő beszélgetésekben, és a közösségi oldalak posztjaiban, kommentjeiben.
Hogy ezekre a kérdésekre mit válaszolunk, tőlünk függ. Ahogy az is egyéni döntés és felelősség kérdése, hol húzzuk meg személyes határainkat: mi az, ami jó szívvel belefér számunkra, és mi az, ami nem. Adódnak helyzetek, amikor úgy érezzük, nem hagyhatunk cserben másokat, segítenünk kell cipelni a nagy „köveket”, terheket, amiket az élet ró rájuk. Ugyanakkor más szituációkban azt érezzük, hogy nem akarjuk átvenni a másik „hátizsákját” a magunké mellé, mert abban épp annyi felelősség van, amivel neki önállóan meg kell birkóznia.
„Mondhat-e nemet a munkavállaló a munkáltatójának arra, hogy bemenjen dolgozni, ha nem megfelelőek a biztonsági intézkedések?”
„Mondhatok-e nemet a szüleimnek, akik szeretnék látni az unokáikat, de én féltem őket?”
„Mondhatok-e nemet az albérlőmnek, aki elveszítette a munkáját és fizetési haladékot kér tőlem?”
„Mondhatok-e nemet a kollégámnak, aki segítségért fordul hozzám, de azt sem tudom, hol áll a fejem a 2 gyerekkel otthon?”
„Mondhatok-e nemet vezetőként, amikor egy munkatársam a helyzetre hivatkozva visszadobálja rám a feladatait?”
Számomra az az iránytű, hogy akkor tudjak nemet mondani, amikor belül azt érzem, hogy nemet akarok. Minél több helyzetben sikerül megtennem, az annak a bizonyítéka, hogy ura vagyok a határaimnak. Ami ebben segít fejlődni, hogy elkezdtem leszámolni a tévhitekkel, amik a fejemben a nemet mondáshoz kapcsolódnak.
1. Ha nemet mondok, akkor önző vagyok.
Sokszor már gyermekként azt tanuljuk, hogy önző dolog, ha nem adjuk oda a játékunkat a testvérünknek. A saját érdekeink, igényeink felvállalása így félelemmé válhat: ha nemet mondunk, megbántunk másokat és ránk kerül az önző címke. Hogy ezt elkerüljük, kényszerből és kedvetlenül fogjuk megtenni, amit nem szerettünk volna, vagy az utolsó pillanatban kimentjük magunkat a szituációból, ezzel a kibúvóval jelezve burkoltan a „nem”-et. Ha belegondolunk, ettől aztán a másik sem fogja jól érezni magát. Tisztább és őszintébb, ha megpróbáljuk képviselni azt, amit szeretnénk.
2. Ha nemet mondok, csalódást okozok, így elveszítem mások szimpátiáját, szeretetét.
Erősen munkálhat bennünk a motiváció, hogy örömet szerezzünk másoknak, ezzel igazolva, hogy méltók vagyunk a szeretetre és a megbecsülésre. Cserébe viszont elfelejthetünk magunknak örömet szerezni. Csak akkor leszünk képesek őszintén adni és igent mondani másoknak, ha saját magunk számára is meg tudjuk ezt tenni, engedni.
3. Ha nemet mondok, cserben hagyok másokat.
Fontos kapcsolataink esetében felmerülhet, hogy szeretteink jólléte, biztonsága túlságosan rajtunk múlik. Érdemes megvizsgálni ennek a gondolatnak az igazságtartalmát: éreztetik-e ezt velünk, vagy ez csupán a mi hiedelmünk? Tényleg azt várják el tőlünk, hogy mindenre igent mondjunk?
4. Ha nemet mondok, azt gondolják rólam, hogy alkalmatlan vagyok.
A nemet mondás hiánya fakadhat abból a szorongásból, hogy valamilyen pozíció, felelősség, előléptetés kapcsán majd ez lesz a kizáró tényező. Érdemes tisztázni, hogy egy adott feladatkörben, vagy a magasabb szintre lépésnél mik a pontos elvárások, illetve megbeszélni a közvetlen vezetővel is az együttműködésre vonatkozó kereteket.
5. Ha nemet mondok, akkor nem én leszek a „hős”.
Könnyű beleesni a csapdába, hogy önértékelésünket ahhoz kötjük, hogy a legnagyobb csávából csak mi tudjuk kihúzni a csapatot, akár a saját időnk, energiánk feláldozásával. Ebből a kiút, ha ezt őszintén beismerjük magunknak és más eredményekhez kötjük a sikerességünket, például ahhoz, hogy másokat is képessé teszünk a nehézségek önálló megoldására.
6. Ha nemet mondanak nekem, akkor személyemben utasítanak vissza.
Attól, hogy úgy gondoljuk, jó dolog meghúzni a határainkat, még nehéz lehet elfogadni és megérteni egy nekünk szóló „nem”-et. Szükség van az egészséges önbecsülésünkre ahhoz, hogy érezzük, nem bennünket, hanem csupán egy kérésünket utasította vissza a másik fél.
7. Ha nemet mondok most, akkor legközelebb már nem mondhatok igent.
A határaink nem véglegesek, a helyzettől és a saját lehetőségeinktől, állapotunktól is függ, mikor és miért mondunk épp nemet, vagy igent. Ha a másik fél érti és tudja a mögöttes okokat, könnyebb lesz elfogadnia ezt. Természetesen az a mi felelősségünk, hogy ne essünk a következetlenség, vagy a felesleges játszmázás csapdájába, hanem válaszaink mögött őszinteség, jó szándék és valódi érvek legyenek.
Neked melyik a kedvenc tévhited?
Azonosítsd be, milyen félelmeid, vagy beléd plántált elvárások vannak a határaid kapcsán. Ezek megértése és elfogadása megkönnyíti, hogy azokban a helyzetekben, amikor valójában nemet szeretnél mondani, meg tudd ezt tenni.
A határaink azért vannak, hogy beengedjük azt, ami nekünk jó és kívül tartsuk azt, ami valamiért abban a helyzetben számunkra rossz. Alapvető asszertív jogunk nemet mondani, lelkiismeretfurdalás nélkül – természetesen vállalva az ezzel járó következményeket. A határok fontosak a saját önbecsülésünk szempontjából, ezért is érdemes foglalkoznunk vele és újrahúznunk, ahol szükséges.
Szerző: Nyakas Kitti, szervezet- és vezetőfejlesztő, tréner, coach ACC
by