Sokszor találkozom vezetőkkel való munkám során azzal, hogy mennyire „szomjazzák” a visszajelzéseket, amiből egy tanulni vágyónak általában kevés adatik. Izgalmas, hogy mennyire nehezen veszik rá magukat, hogy kérjenek saját maguk számára. Pedig biztos vagyok benne és tudom is, hogy ők folyamatosan bátorítják a kollégáikat, hogy kérjenek tőlük, ha szükségük van rá.
Visszajelzést kapni és kérni tehát nem egyszerű, de mi az, ami nehezíti mindezt.
Visszajelzést kérni azért is nehéz, mert alapvetően elvárják, hogy a vezetőjüknek ezt ne kelljen mondani, tudja magától. Másrészt, ha már kérni kell akkor az már nem az igazi, benne van az is, hogy az már nem magától jön, hanem kérésre. És persze még számos más oka is lehet annak, hogy valaki bár nagyon jól tud adni, kérni vagy kapni már annyira nem megy könnyen a visszajelzések kapcsán.
Douglas Stone és Sheila Heen szerint a visszajelzésekkel kapcsolatban van egy nagyon fontos pszichológiai feszültség és ellentmondás, amivel az egyénnek meg kell küzdenie.
- Egyrészt szeretne tanulni és fejlődni, amihez alapvető szüksége van arra, hogy kívülről is rá tudjon látni magára és a működésére.
- Másrészt viszont alapvetően azt szeretné, hogy fogadják el olyannak, amilyen és ne akarjon rajta változtatni senki.
Ha nagyon mögé akarunk menni és lecsupaszítjuk azt a folyamatot, amikor visszajelzést kapunk és csak az ösztönös reakciókat vesszük alapul, akkor még a legenyhébb javaslat, vagy tanács is válthat ki dühöt, ellenállást, nyugtalanságot ösztönösségi alapon.
Tulajdonképpen az identitásunk, az a történet, ami rólunk szól, amit magunkról gondolunk és amit szerintünk a jövő tartogat számunkra sérülhet, ha érkezik egy olyan visszajelzés, ami kritikus, ami megkérdőjelezi az elképzeléseinket, a tetteinket és a változás irányába késztet.
Visszajelzést kérni és kapni tehát egy bizonyítottan stresszes helyzet. Viszont vezetőként egyszerűen nem tehetjük meg sem azt, hogy akkor ne adjuk, se azt valójában, hogy mi kérjük.
Tegyük fel, hogy mégis olyannyira szomjazzuk, hogy legyőzzük magunkban azt a kétséget, hogy ér-e annyit a kért, mint a spontán kapott visszajelzés és megkérjük a vezetőnket, hogy adjon nekünk.
Hogyan csináljuk jól azt a helyzetet, amikor visszajelzést kapunk?
Érdemes picit lelassítanunk és megfigyelni, felidézni azt, hogy amikor kritikus visszajelzést kapunk és beindulnak bennünk az ösztönös reakciók, azok pontosan micsodák, milyenek, ezáltal tudjuk tudatosan kezelni a testünkben keletkező folyamatokat.
Mi az, amit ezáltal nyerhetünk?
- Tudatosítani tudjuk mi az, amit pontosan érzünk a hallottak kapcsán.
- Tudatosítani tudjuk mi az, amit pontosan gondolunk a hallottak alapján.
Ha ezekkel megvagyunk és már pontosan tudjuk mi történik az elménkben és a testünkben, elkezdhetjük rendezni a reakcióinkat. Szét tudjuk választani az érzelmeinket és a tényeket, tudjuk csekkolni mi abból a valódi és jogos és mi az, ami nem. Tiszta fejjel tudjuk értelmezni, amit a visszajelzés adója ténylegesen mondott. Sokszor erre csak néhány pillanat áll rendelkezésre, van, hogy több időnk is van. Lehet, hogy már a beszélgetés során, vagy utána gondolkodás közben történik meg a „szálak szétválasztása”. Mindez azonban nagyon fontos ahhoz, hogy kezeljük azokat a torzításokat, amelyek szerepet játszanak a kapott visszajelzés értelmezésébe.
Hogy mit kaphatunk ezáltal?
Lehetőséget és muníciót a tanulásra és a fejlődésre, az esetleges vakfoltjainkra való rálátásra.
A visszajelzés szerintem egy ajándék attól, akitől jön, és pontosan ugyanannyit ér valójában, ha kéred, mint ha kérés nélkül jött volna. Lehet, hogy először fáj, rosszul esik, de hatalmas érték akkor, amikor az a valódi „polcra” kerül.
Na és persze mint minden ez is vica versa, hiszen vezetőként azt is fontos tudatosítani, hogy az általunk adott visszajelzés is pontosan ugyanígy érkezik meg a másik félnél.
Árváné Dr. Ványi Georgina, vezetőfejlesztő, tréner, coach ACC
by