Előző blogbejegyzésünket témáját folytatjuk most, ami az asszertivitásról, vagyis a hatékony önérvényesítésről szól.
Nem biztos, hogy mindenki számára ismert, de vannak úgynevezett asszertív alapjogaink. Egyrészt például az is egy asszertív alapjog, hogy eldöntsük asszertíven fogunk-e adott helyzetben viselkedni, vagy sem. Akarjuk-e adott helyzetben az érdekeinket érvényesíteni vagy sem. Azonban a munkahelyen az asszertivitásunkra nagy szükség van.
Mikor nehéz asszertívnak lenni? Például:
- ha összezavar a másik fél, vagy mondjuk fenyegetést érzel az irányából,
- ha a partnered könnyen indulatossá
válik , elviszik az érzelmei, melyek téged is könnyen terelhetnek el a konstruktivit viselkedéstől, - ha fáradt, kimerült, feszült vagy,
- ha alacsony az önbecsülésed,
- ha nincs meg az eszköztárad,
- ha nem vagy biztos abban, hogy mihez van neked egyáltalán jogod adott helyzetben.
Nem volt még olyan asszertivitás tréningem, vagy egyéni fejlesztési folyamatban részt vevő ügyfelem, aki ne csodálkozott volna rá az asszertív alapjogok listájára, és ne mondta volna, hogy ezt iskolában kellene tanítani, amivel én is teljesen egyetértettem.
Mik hát ezek az úgynevezett asszertív alapjogok, amelyek ismerete és tudatosítása, az ebben való hit birtokában sokkal könnyebb lesz ezt a viselkedést elsajátítani és alkalmazni is.
Jogod van:
- bűntudat nélkül azt kérni, amit szeretnél.
- információt kérni,
- kifejezni a gondolataidat és az érzéseidet,
- meghozni a saját döntéseidet, a következmények vállalásával,
- eldönteni, hogy felelősséget vállalsz-e mások problémáinak megoldásában,
- nem tudni valamiről, vagy nem érteni valamit,
- hibázni,
- sikeresnek lenni,
- meggondolni magad,
- magánélethez,
- egyedül lenni, függetlennek maradni,
- úgy dönteni, hogy nem leszel asszertív,
- változtatni a körülményeiden.
Csalóka azonban azt gondolni, hogy egy néhány napos tréning, vagy egy könyv elolvasása után ez már menni is fog, mint a karikacsapás. Vannak hasznos modellek, lehet tanulni kommunikációs technikákat, de ez ennél jóval több. Kell hozzá a megfelelő gondolkodásmód, megdolgozott személyiség, és főképp tudatosság, hogy készségszinten és magabiztosan tudd alkalmazni az asszertív magatartás eszközeit.
Ha szeretnél önérvényesítésben fejlődni és megtanulni, majd magabiztosan alkalmazni az asszertív viselkedés és kommunikáció eszközeit, keress bizalommal.
Árváné Dr. Ványi Georgina, vezetőfejlesztő tanácsadó, ACC
Felhasznált irodalmak, egyben ajánlott olvasnivalók a témában:
- Berentés Éva: Az érett személyiség. Budapest, 2012.
- Sue Hadfield – Gill Hasson: Asszertivitás. Hogyan érvényesítsük sikeresen az érdekeinket? Scolar Kiadó, Budapest. 2012.
- Dr. Marshall B. Rosenberg: A szavak ablakok vagy falak. Erőszakmentes kommunikáció. Agykontroll Kft., Budapest. 2001.