Megterhelő időszakban a vezetők számára maguk és a csapatuk energizálása, motiválása még inkább kihívást jelent.
Az érzelmi, gazdasági nyomás, a tehetetlenség érzete miatt három fontos motivátor is elvész a mindennapokból: a közös problémamegoldás és döntéshozás öröme; az egyéni hasznosság és hozzájárulás érzése, illetve a fejlődési és tanulási potenciál. Nem beszélve arról, hogy a társas kapcsolatok hiánya önmagában is egy komoly hangulat és teljesítmény csökkentő tényező.
A jelen helyzetre nincsenek univerzális, készen kapott megoldások. Ugyanakkor lehetőségünk nyílik arra, hogy szabadon kísérletezzünk, majd a tapasztalatok tükrében eldöntsük, mit teszünk rutinná az életünkben és mit dobunk ki, mert nekünk mégsem működik. Emellett pedig vannak pszichológiai kutatások által bizonyítottan motiváló és jó érzést generáló tevékenységek, melyekre a saját és a csapat motiválása kapcsán is építhetünk.
Saját magad motiválása
Banálisnak tűnhet, de vezetőként az egyik legfőbb feladatod most és békeidőben is, a saját egészséged a megőrzése és az energiáid menedzselése. Kötelességed a stabilitásod, a mentális és fizikai jóllétedet prioritásként kezelni, mert enélkül magadat és másokat sem fogsz tudni motiválni. Mit tehetsz ezért?
- A pozitív stresszmegküzdési technikák, mint a rendszeres mozgás, a meditáció, az alvásra és a pihenésre fordított idő mellett fontos az elengedés képessége. Ugyanannyit és ugyanúgy dolgozni otthonról, a családi kötelezettségek, otthoni oktatás, saját érzelmi állapot kezelése mellett nem lehet. Ismerd el és fogadd el, és ennek megfelelően tervezd újra a vállalható napi munka mennyiségét és az új időbeosztásodat.
- Válaszd ki azokat a célokat és tevékenységeket, amik most valóban fontosak, vagy fontosak és sürgősek, és azokra fókuszálj.
- A saját céljaidat és hasznosságodat az új helyzethez mérten határozd meg, és ne a régi rutinok alapján ítéld meg. Ehhez pedig kérhetsz segítséget olyan szakemberektől, coachoktól, akik biztosítják, hogy fókuszáltan, rövid idő alatt képes legyél újradefiniálni a céljaid és az elvárásaidat.
A csapat motiválása
Mit tehetsz a csapatod elkötelezettségének, produktivitásának és motiváltságának a fenntartása érdekében? Fent már olvashattad, hogy mik azok a motivátorok, amik elvesztek a jelen helyzetben. Íme néhány javaslat, amit érdemes ezek fokozása érdekében kipróbálnotok.
- Tisztázd az új elvárásokat. Az adott körülmények között lehet, hogy azt szeretnéd, a kollégák is gondolkodjanak új stratégiai irányokon, vagy találjanak ki új terméket, szolgáltatást. Ha korábban ilyesmibe nem voltak bevonva, akkor maguktól nem fogják tudni kitalálni, mit is szeretnél. Kommunikáld nyíltan, hogy számítasz rájuk és teremts időt a közös gondolkodásra.
- Racionalizáld a napi munka mennyiségét. Ahogy nálad sem, úgy náluk sem fog működni, hogy úgy és annyit dolgozzanak otthonról, mint korábban a munkahelyen. Beszéljétek meg őszintén, ki hogyan látja reálisan a napi munkaidő beosztását. Így ki lehet venni a felesleges stresszt a rendszerből, hogy hiába próbál a kolléga ugyanannyit teljesíteni, nem megy.
- Ne a munkával töltött idő, hanem az előállított érték legyen a mérce, amikor az egyéni teljesítményt értékeled. A timesheet napi nézegetése helyett a hétre közösen kitűzött célok elérése legyen fontos.
- Legyenek együtt töltött idők, amikor nem a munkáé a főszerep, hanem lehet beszélgetni, otthoni fejfájásokat megosztani, vagy csak viccelődni a hangulat és szorongások oldása érdekében.
- Döntsd le a tabukat! Lehessen érzésekről beszélni, lehessen megnyílni egymás előtt. Hatalmas potenciál van abban, hogy most emberként és együttérzőn kapcsolódhatunk egymáshoz.
- Az elismerés, a visszajelzés, a hála kifejezése egymás iránt sosem volt még ennyire fontos. Rendszeresen számoljatok be egymásnak a kisebb-nagyobb sikerekről. Vezetőként igyekezz a pozitívumokra irányítani a figyelmet, mert ez is segít a lelki ellenállóképesség megőrzésében.
- Ha több lett a munkátok, határozzátok meg közösen, hogy ki milyen plusz feladatot tud vállalni. Nem kell mindent neked eldöntened, rábízhatod a csapatra ennek felelősségét. Ez is növeli a hasznosság és a kompetencia érzésüket, amikre most extrán szükségük van.
- Ha kevesebb lett a munkátok, és kihasználatlanok a kreatív energiák, akkor találjatok ki együtt új projekteket. A felszabaduló időt lehet például tanulásra, fejlődésre is fordítani. Lehet ez egy munkához kapcsolódó készség fejlesztése, egymás szakmai mentorálása, vagy épp közös tanulás egy mindőtöket érdeklő témáról.
- Ha a jelen helyzetben szerencsésnek mondhatjátok magatokat, akkor most arra is van bőven lehetőségetek, hogy jót tegyetek azokkal, akik segítségre szorulnak. A segítségnyújtás bizonyítottan boldogságérzetet fokozó tevékenység, és a csapat belső moráljának is hasznára válik.
Reméljük, találsz hasznosítható és motiváló ötleteket a listában. Innen már rajtad a sor, hogy kipróbálj és tesztelj belőlük néhányat.
Árváné Dr. Ványi Georgina, szervezet- és vezetőfejlesztő
Felhasznált források:
Lindsay McGregor, Neel Doshi: How to Keep Your Team Motivated, Remotely
—